Hírek

Osztrák szakemberek látogatása a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál

2014. december 15-én az Európai Fogyasztói Központok Hálózatának osztrák tagszervezetétől 2 munkatárs szakmai tanulmányút keretében látogatást tett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szervezetében működő magyarországi Európai Fogyasztói Központnál (EFK).

Okosnak és jónak lenni jó!

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárságával együttműködésben a jövőben minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kíván fektetni az egészség- és környezettudatos fogyasztás elterjesztésére, az egészségközpontú fogyasztói gondolkodás és magatartás minél szélesebb körű kommunikálására és köztudatba történő beágyazására.

 

Fogyasztóbarát Település címet kapott Szolnok

Egy újabb címmel, a „Fogyasztóbarát Település” oklevéllel ismerték el a város vezetésének munkáját, amelynek fókuszában a Szolnokon élők állnak. Az oklevél átvételekor Szalay Ferenc polgármester hangsúlyozta: alapvetés, hogy egy város vezetése az ott élőkért dolgozik. Hangsúlyozta: fontos, hogy a településen élők érezzék, a fejlesztések értük vannak. A városházán adta át Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a Szolnok városát képviselő polgármesternek az elismerést. Az ünnepélyes eseményen jelen volt dr. Kállai Mária megyei kormánymegbízott és dr. Lipták Gergely, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője.

Az eseményen elhangzott, a város fejlesztései évek óta fogyasztóbarát megközelítéssel valósulnak meg. Az elmúlt években számos olyan projekt zajlott – és jelenleg is zajlik -Szolnokon, melyek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a város „Fogyasztóbarát település” címet kiérdemelhesse.

Újabb 10 szénmonoxid érzékelő forgalmazását tiltotta meg a hatóság

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ismételten vizsgálta a kereskedelmi forgalomban kapható szénmonoxid érzékelők megfelelőségét. Ennek keretében 10-féle termék mintavételezésre került sor.

Tanácsadást tartott az NFH a Nyugdíjas Expón

A tavalyi évhez hasonlóan a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai idén is részt vettek a budapesti SYMA Konferencia- és Rendezvényközpontban rendezett Nyugdíjas Expón. A fogyasztóvédelmi hatóság fontosnak tartja a megjelenést a rendezvényen, amely a lakosság több mint 30%-át érinti. A látogatók között sokan vidékről utaztak fel, hogy részt vehessenek a kiállításon.