Hírek

Fogyasztóbarát település lett Miskolc

A „Fogyasztóbarát Település” címmel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a települések hozzáállását, valamint a fogyasztók helyzetének javítására tett intézkedéseket ismeri el – mondta Koszorús László, fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a Kormányhivatalban tartott hétfői rendezvényen. Miskolc pályázott a díjra, és a bíráló bizottság elismerte az elért eredményeket.

Fogyasztóbarát település lett Kaposvár Megyei Jogú Város

Az elismerést pénteken vette át Szita Károly polgármester Koszorús Lászlótól, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárától a Kapos Holding Zrt ügyfélszolgálatán.

Szakmai workshop Bosznia-Hercegovinában

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal (NFH) együttműködésben komoly hangsúlyt kíván fektetni a szomszédos és régióbeli országok társszervezeteivel folytatott szakmai együttműködések kialakítására, illetve elmélyítésére.

Ajándékot az internetről? Ezekre figyeljen oda!

„Nem azt kaptam, amit rendeltem, mit tehetek?”, „Megbízhatok a kuponos oldalakban?” – egyre több ilyen és ehhez hasonló megkeresés érkezik a Budapesti Békéltető Testülethez az ünnepek közeledtével. A fogyasztói kérelmek pedig jól mutatják azokat a leggyakoribb kifogásokat is, amelyek felmerülnek az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások igénybe vételekor.

A fogyasztói bizalom gazdaságélénkítő tényező

A fogyasztói bizalom erősödése gazdaságélénkítő tényező, jogszerű keretek között történő vásárlásra ösztönöz, hozzájárul a gazdaság fehérítéséhez - hangsúlyozta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön egy szakmai konferencián Budapesten.