Hírek

A nap híre (2013.06.03) - Nyílt Nap volt Győrben

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége már évek óta nyár elején szervez olyan Nyílt napot, ahol a fogyasztók és a vállalkozások is elmondhatják ügyes - bajos gondjaikat, személyes tanácsadást kérhetnek, és a többször is felmerülő kérdésekkel kapcsolatban kerekasztal beszélgetésen, előadáson vehetnek részt. Ebben az évben 2013.

Programajánló: „Szolgáltató közigazgatás” - fogyasztóvédelmi és munkaügyi fórumsorozat

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara „Szolgáltató közigazgatás” címmel fogyasztóvédelmi és munkaügyi fórumsorozatot szervez. A rendezvény térítésmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy részvételi szándékát a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és a választott helyszínhez megadott elérhetőségre visszajuttatni szíveskedjen.

Programajánló: XI.GENIUS konferencia 06.01-jén – I. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny

A tehetséges középiskolás diákok XI. GENIUS konferenciája keretében idén először került meghirdetésre a Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny. A verseny egy kutatási jellegű fogyasztóvédelmi őrjáratra épül, melynek eredményeként a tanulók önállóan vagy párban szakdolgozatot írtak meg.