Programajánlók

    2  0  1  7    

 

 

 

 

 

 



    2  0  1  6    



Az elmúlt időszak rendezvényei:


2016.08.25

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, a Foglalkoztatási Főosztály, valamint a Népegészségügyi Főosztály is képviselteti magát az idén 2016. augusztus 19. – 2016. augusztus 28. között Kecskeméten, a Kossuth téren megrendezésre kerülő ,,Hírös Hét Fesztiválon". A hatósági jelenlét célja, hogy az érdeklődők a tudatos fogyasztóvá válás jegyében, minél szélesebb témakört érintően kérdéseikkel, észrevételeikkel személyes konzultáció keretében fordulhassanak a hatóságok szakembereihez. Augusztus 25-én az alábbi programmal várják a látogatókat a fogyasztóvédelmi szakemberek.  >>>  http://www.nfh.hu/node/16362


 

2016.07.12.

2016.06.29.

Szakmai konzultációs nap a háztartási gépeket forgalmazó vállalkozások számára


2016.05.10.

Az online vásárlások fogyasztóvédelmi vonatkozásai (Kaposvár)


2016.05.08.

Európa-nap 2016 az Európai Fogyasztói Központ részvételével

Ebben az évben is megrendezésre kerül az Európa-nap rendezvénysorozata, amely keretében számos programmal várják az állampolgárokat országszerte, és melynek budapesti rendezvényét 2016. május 8-án tartják meg. A fogyasztóvédelem témakörében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ (EFK) a korábbi évekhez hasonlóan idén is részt vesz az eseményen.  >>>  http://www.nfh.hu/node/14808


2016.03.11:

Március 11-én tanácsadás és játék „A fogyasztók világnapja” alkalmából

A Fejér Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztálya több éve programsorozattal emlékezik meg „A fogyasztók világnapjáról”. Ebben az évben a hatóság munkatársai március 11-én, pénteken 9-től 12 óráig „A fogyasztók napja” rendezvényre várják a fogyasztókat és az érdeklődőket Székesfehérvár, Holland fasor 2. szám alatt üzemelő Auchan Áruházban.

A program keretében a hatóság interaktív játék mellett lehetőséget teremt a fogyasztók és a fogyasztóvédelmi szakemberek közötti beszélgetésre, tájékoztatásra és tanácsadásra. Sok szeretettel várunk a helyszínen minden kedves érdeklődőt!

A kormányhivatali szervezésű, székesfehérvári esemény aktualitását a fogyasztók március 15-ei világnapja adja, annak emlékére, hogy John F. Kennedy amerikai elnök 1962-ben ezen a napon hirdette ki a négy alapvető fogyasztói jogot összefoglaló történelmi nyilatkozatát. A biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez való alapvető jogok 1985-ben az alapvető szükségletekhez, a kárpótláshoz, a felvilágosításhoz és az egészséges környezethez való jogokkal egészültek ki. A mai napig ezek az alapelvek határozzák meg a fogyasztóvédelmi jogokat.

 


2016.03.03 - 03.06.:

Ebben az évben 2016. március 3-án, csütörtökön nyitja kapuit az utazók és utaztatók egyik legnagyobb magyarországi seregszemléje, az Utazás Kiállítás, amely négy napon keresztül, március 6-ig bezárólag fogadja a szakma legjavát és az érdeklődőket, utazni vágyókat a Hungexpo Vásárközpontban.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ (EFK) a korábbi évekhez hasonlóan ismételten saját standdal vesz részt a rendezvényen, és folytatni kívánja a korábbi évekhez hasonlóan a sikeres részvételét a kiállítás négy napja alatt. Várunk minden érdeklődőt az Európai Fogyasztói Központ standjánál az „A” pavilon 304/K standján 2016. március 3. és március 6. között a HUNGEXPO Vásárközpontban (1101 Budapest, Albertirsai út 10.).


 

 

 

 



    2  0  1  5    



Az elmúlt időszak rendezvényei:


2015. 08.25 - 2015. 10.29: FOGYASZTÓVÉDELMI ROADSHOW a fenntartható életmód jegyében

2015.08.13-20.

Programajánló: Hírös Hét Fesztivál - Kecskemét


2015.08.11-14.

Programajánló: Várjuk az érdeklődőket a Sziget Fesztiválon!


2015.06.20.
Július 20-án, hétfőn 10.30 órától szakmai tájékoztatót szerveznek Székesfehérváron a Kézművesek Házában a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, illetve a Fejér Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya közreműködésével. A „Kézművesek stratégiája” című programon a vásárokon, kitelepüléseken való részvételről, a fogyasztóvédelmi szempontokról, valamint a különféle szabályokról, előírásokról, jogokról és kötelezettségekről esik szó. A szakmai napra szeretettel várnak minden érdeklődőt.

2015.06.23.

Szakmai konzultációs nap a ruházati árucikkek értékesítése tárgyábban 2015. június 23-án 9-12 óráig.  >>>  http://www.nfh.hu/node/8411


2015.05.27

Meghívó: Közüzemi szolgáltatásokkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi tapasztalatok

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Csongrád Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya 2015. május 27-én tájékoztatót szervez közszolgáltatást nyújtó vállalkozások számára. Az esemény során a résztvevőkkel megosztja a hatóság a fogyasztói panaszokkal kapcsolatos tapasztalatait, valamint lehetőség nyílik a fogyasztóvédelmi szakemberekkel való személyes konzultációra is.


2015. 05. 07.

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége rendezésében fogyasztóvédelmi előadás lesz Békéscsabán 2015. május 7-én 15-16 óra között. >>> http://www.sinosz.hu/?q=hirek%2Fajanlo%2Ffogyasztovedelmi-eloadas-bekescsaban


2015. 05.09.

Programajánló: Európa-nap 2015 - az Európai Fogyasztói Központ részvételével


2015. 05. 14.

Szakmai konzultációs nap a barkácsgépek forgalmazása kapcsán 2015. május 14-én 9-12 óráig.  >>> http://www.nfh.hu/node/7768


2015.03.25.

A Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fogyasztóvédelmi (KEMKIK) fórumot szervez március 25-én, szerdán délután 2 órától Tatabányán. További információk ezen a linken.


2015.03.18.

MEGHÍVÓ - Fogyasztóvédelmi Világnap 2015

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és az Európai Fogyasztói Központ (EFK) a Fogyasztóvédelmi Világnap alkalmából vásárlói nyílt napot tart március 18-án.

Az alábbi programokra szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.

  • Ingyenes napszemüveg vizsgálat – Napszemüvege valóban szűri a káros sugarakat?

  • Fém csatok, ékszerek nikkel tartalmának vizsgálata – Használati tárgyai tartalmaznak allergén nikkelt?

  • Mire figyeljünk műszaki termékek vásárlásakor? – Az NFH Mechanikai és Villamos Laboratóriuma forgalomból kivont veszélyes termékeket mutat be.

  • Hogyan vásárol a fogyasztóvédelmi szakember? – Megtudhatják, milyen szempontok alapján vásároljunk például cipőt vagy ruhát.

  • Ajándékkal kedveskedünk minden kérdőívet kitöltő személynek

  • Határon átnyúló problémákkal kapcsolatban is feltehetik kérdéseiket

  • Megtekinthetők a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság rajzpályázatának nyertes alkotásai

Időpont: 2015. március 18. (szerda) 10.00 – 16.00 óra

Helyszín:  1062 Budapest, Váci út 1-3.  WestEnd Bevásárló Központ aluljáró szintjén található Millennium udvar információs pultjánál. (szökőkút)

Legyen gazdagabb a mindennapok során használható információkkal!
Várjuk szeretettel!


2015.03.12:

Fogyasztók Világnapja 2015: Programajánló - Székesfehérvári rendezvények 03.12-én

A Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége több éve programsorozattal emlékezik meg a Fogyasztók Világnapjáról.


2015.03.10:

Fogyasztók Világnapja 2015: Programajánló - Pécsi rendezvények 03.10-én

A Fogyasztók Világnapja alkalmából a Baranya Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal közösen „Nyílt Laboratóriumi Nap"-ot szervez a tudatos fogyasztói magatartás elmélyítése érdekében.

A program időpontja: március 10. (kedd) 10.00 órától 14.00 óráig. Helye: Árkád Üzletház, Pécs.


2015. 02. 26 - 03.01:

Hamarosan nyit az Utazás 2015 kiállítás - fogyasztóvédelmi tanácsadás az Európai Fogyasztói Központ standjánál

2015-ben február 26. és március 1-je között kerül megrendezésre az „Utazás 2015”, nemzetközi idegenforgalmi kiállítás, amely a legnagyobb utazási seregszemle Magyarországon. Budapesten a Hungexpo vásárvárosban nyíló rendezvényen belföldről és külföldről összesen 258 kiállító vesz részt. A kiállítás belföldi díszvendége Székesfehérvár, a külföldi díszvendég pedig Románia lesz. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ (EFK) a korábbi évekhez hasonlóan ismételten saját standdal vesz részt a rendezvényen a kiállítás négy napja alatt.  >>>  http://www.nfh.hu/node/7782


2015.02.26:

”Fogyasztóvédelem 2015 – Útmutató, hogy a jogszabályi környezet ne legyen útvesztő”

A Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége ”Fogyasztóvédelem 2015 – Útmutató, hogy a jogszabályi környezet ne legyen útvesztő" címmel 2015. február 26-án 14 órától díjátadóval egybekötött szakmai napot tart vállalkozások számára a dunaújvárosi polgármesteri hivatalban. A rendezvényen előadások hallhatók a legfontosabb fogyasztóvédelmi jogszabályokról és az azokban bekövetkezett legfrissebb változásokról, úgy, mint általános kereskedelmi feltételek, panaszkezelés, szavatosság, jótállás.

Az ezt követő díjátadón a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság honlapján található pozitív listára újonnan felkerült vállalkozások és a „Fogyasztóbarát  vállalkozás” pályázat megyei díjnyertese veheti át az elismerésről szóló igazolást dr. Szente Istvántól, az NFH megbízott főigazgatójától. A rendezvény célja a fogyasztóvédelmi hatóság és vállalkozások közti, Fejér megyében átlagon felüli jó viszony további erősítése.  >>>  www.nfh.hu/node/7783


2015.02.20:

Előadás: Az e-kereskedelem aktuális kérdéseiről, a gépekre és villamos berendezésekre vonatkozó CE-jelölés általános tudnivalóiról, valamint a hatékony szerviz üzemeltetésről

Jelentkezési határidő: 2015. február 20.

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az Enterprise Europe Network dél-alföldi irodája, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködésben tájékoztató előadást szervez az e-kereskedelem aktuális kérdéseiről, a gépekre és villamos berendezésekre vonatkozó CE-jelölés általános tudnivalóiról, valamint a hatékony szerviz üzemeltetésről a CERTOP Termék- és Rendszertanúsító Kft. és az Európai Fogyasztói Központ közreműködésével, amelyre tisztelettel várnak minden érdeklődőt. Helyszín: BKMKIK székháza (Kecskemét, Árpád krt.4.) >>> További információkhoz kattintson ide