Hírek

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársainak látogatása a wilsteri fogyasztóvédelmi mintaiskolában

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kiemelt célkitűzése, hogy a jövő fogyasztóihoz, a gyermekekhez minél több olyan fogyasztóvédelmi ismeretet juttasson el, melyek segítenek a tudatos fogyasztói döntések meghozatalában a vásárlások és egyéb tevékenységek végzése során.

Az ismeretterjesztés hatékony és jól bevált módszereinek megismerése érdekében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság két képviselője a németországi Wilsterben működő alapítványi iskolába látogatott, ahol 2009 óta oktatnak fogyasztóvédelmi ismereteket 5-10. osztályos diákoknak.

Verbraucher Schule diákjai

Szakmai konzultációs nap: ezúttal a barkácsgépeket értékesítő vállalkozások látogattak el az NFH-hoz

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az idei év elején indította el szakmai konzultáció sorozatát, amelynek célja, hogy tájékoztató előadásokkal, személyes egyeztetések lehetőségének megteremtésével segítse a vállalkozásokat abban, hogy a fogyasztóvédelmi szabályokban előírt kötelezettségeiket megismerjék, kereskedelmi gyakorlatukat a jogszabályban foglaltakhoz igazítsák.

Május 14-én az NFH – figyelemmel a rendszerint tavasszal, illetve a nyáron megvalósítandó lakásfelújításokra és az ezekhez kapcsolódó fogyasztói vásárlásokra – a barkácsgépeket gyártó és értékesítő vállalkozások számára tartott szakmai konzultációs napot.

A rendezvényt dr. Szente István főigazgató nyitotta meg, melynek során kiemelte, hogy a Hatóság partnerként kíván tekinteni azon a vállalkozásokra, amelyek tisztességesen és a „fogyasztóbarát” szemléletet szem előtt tartva végzik tevékenységüket. A főigazgató véleménye szerint a jelenlévő érdeklődők száma is egyértelműen bizonyítja, hogy a vállalkozói oldal törekszik arra, hogy a fogyasztóvédelmi előírásokat betartva, jogkövető módon járjanak el. Dr. Szente István kiemelte, hogy az NFH nyitott a megkeresésekre és a Hatóság működését érintő észrevételekre, javaslatokra.

Kiemelkedő érdeklődés az Európai Fogyasztói Központ standjánál az Európa-napon

Idén az Európa-nap megrendezésére 2015. május 9-én a Margitszigeti Atlétikai Centrumban került sor. Az Európa-nap (május 9.) az európai béke és egység ünnepe, mely a napon a történelmi jelentőségű „Schuman-nyilatkozat” évfordulóját ünnepeltük.

2015-ben ünnepli Magyarország, hogy immáron 11 éve tagja az Európai Uniónak, ennek jegyében 11 kilométeres futóverseny megrendezésére is sor került. Az útvonal a főváros legszebb részeit érintette, és a 11 km során a versenyzők olyan európai uniós támogatásból felújított vagy létrehozott helyszínek mellett haladhattak el, mint a Pesti Vigadó, a Rudas Gyógyfürdő, a kerékpárkölcsönző rendszer, vagy a Margit híd és a Szabadság híd.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ (EFK) munkatársai 10:00 és 18:00 óra között várták az érdeklődő fogyasztókat.

Csodalámpák nincsenek

Egy szaklap letesztelt egy kihagyhatatlan ajánlatnak ígérkező led lámpát, ám amikor megmutatták egy szakembernek, kiderült, hogy szó sincs csodáról, csak ócska alapanyagokról és pocsék teljesítményről. Az RTL Klub Minden Reggel című műsorában az NFH szóvivője is nyilatkozott, hogy melyek azok a termékek, amelyeket nem érdemes máshol, csak szaküzletben beszerezni.

Óvatosan a gyors fogyasztószerekkel!

Többször előfordult már, hogy egy vásárló a gyógyhatású készítményként jogszerűtlenül reklámozott gyors fogyasztószerek bevétele után egészségkárosodást szenvedett, ezért elővigyázatosságra intett az Európai Fogyasztói Központ (EFK) igazgatója kedden, az MTV1 Ma Délelőtt című műsorában.