Hírek

Együttműködik a Heim Pál Gyermekkórház és az NFH a gyermekek védelméért

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a jövőben minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kíván fektetni az egészség- és környezettudatos fogyasztás elterjesztésére, az egészségközpontú fogyasztói gondolkodás és magatartás minél szélesebb körű kommunikálására és köztudatba történő beágyazására.

A hatóság célja, hogy inspiratív párbeszédet folytassanak azon szakterület képviselőivel, ahol sikeres együttműködés képzelhető el a célkitűzés megvalósításának elősegítése érdekében. E kérdésben megkerülhetetlenek az egészségügyi intézmények, akikkel folytatandó kooperáció célja a preventív megközelítésű egészségtudatos gondolkodás együttes erővel történő erősítése.

A fenti célok megvalósításának első lépéseként együttműködési megállapodást kötött a Heim Pál Gyermekkórház és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) annak érdekében, hogy a gyermekek fizikai állapotára komoly veszélyt jelentő termékek felkutatását, és a forgalomból történő kivonását hatékonyabban segítsék elő.

Kiemelt érdeklődés az Európai Fogyasztói Központ szakmai előadásain

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ (EFK) 2015. február 24-én az Enterprise Europe Network Dél-alföldi irodájával, valamint a Bács-Kiskun és Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarákkal együttműködésben Kecskeméten és Szegeden szakmai előadásokat tartott vállalkozások részére.

KÖZLEMÉNY

Felhívjuk a fogyasztók figyelmét, hogy panaszbejelentés nyomán a hatóság tudomására jutott, hogy az Expediente-Produkt Kft. „kt.a.”  (székhely: 9023 Győr, Mester u. 1., adószám: 23571859-2-08) a Győri Törvényszék Cégbíróságának 2015. február 13. napján közzétett kényszertörlés elrendelése érdekében hozott végzése és a 2014. november 27. napján a Kft. további működését megtiltó végzése ellenére termékbemutatót tartott 2015. január 21-én Báránd községben, a Balassa Iván Művelődési Ház és Könyvtár nagytermében.

Fogyasztók Világnapja 2015: Programajánló - Székesfehérvári rendezvények 03.12-én

A Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége több éve programsorozattal emlékezik meg a Fogyasztók Világnapjáról.

Újabb Fejér megyei vállalkozások kerülhettek fel a Pozitív Listára

A Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége 2015. február 26-án Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában tartotta azt a prevencióval egybekötött rendezvényét, melyen a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által bevezetett jogkövető vállalkozások pozitív listája, illetve a Fogyasztóbarát Vállalkozás Védjegyet ismételten megpályázó vállalkozás emléklapja is átadásra került.

A rendezvényen Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára, dr. Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megbízott főigazgatója, valamint Schneider Istvánné, a Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője, és a Felügyelőség munkatársai is jelen voltak.