Hírek

A nap híre (2014.06.26) - Fogyasztóvédelemről a nyíregyházi Kölcsey Televízió „Látószög” című műsorában

2014. június 16-án a nyíregyházi Kölcsey Televízió „Látószög” című műsorában stúdióbeszélgetésen vett részt dr. Bakó Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője. A beszélgetés témája a nyári idegenforgalmi főszezonhoz kapcsolódó fogyasztóvédelmi ellenőrzés volt.

Fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzésekre lehet számítani

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a területi kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei - köztük a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége - már megkezdte nyári idegenforgalmi ellenőrzéseit.

A nap híre (2014.06.25) - A közigazgatás területén jelentős informatikai újdonság a fogyasztóvédelmi hatóság mobilapplikációja

Mint ahogy a közigazgatás és informatikai területén fontos fejlesztésekről, hírekről szóló eGov Hírlevél e heti számában beszámolt róla, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság alkalmazkodva a mai kor igényeihez olyan okostelefon alkalmazást bocsátott a fogyasztók rendelkezésére, mely a mindennapokban szolgál segítségül vásárlónak és kereskedőnek egyaránt, a megfelelő és releváns in

Benzinkúti városi legendák

Az elmúlt időszakban levél keringett a legnagyobb közösségi oldalon, miszerint egy fővárosi benzinkútnál a 65 literes tankba 70 litert sikerült tankolni a kijelző szerint. Egy másik példa szerint a tankolt üzemanyag fele vizet tartalmazott, mely a gépkocsi azonnali meghibásodását eredményezte. Egy újabb városi legenda, vagy ez lenne a valóság?

A nap híre (2014.06.24) - VIGYÁZAT! Új trükkök az egészségügyi vizsgálatnak álcázott termékbemutatókon!

Az elmúlt napokban ugrásszerűen megnőtt a koruknál fogva hiszékenyebb és kiszolgáltatottabb fogyasztókat célzó árubemutatókkal kapcsolatos fogyasztói panaszok száma.