Hírek

Tisztességtelen szerződési feltétel - Az Európai Unió Bírósága ítéletet hozott

A fellebbezési bíróság is köteles hivatalból értékelni valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét, amennyiben az elsőfokú eljárás adatai alapján rendelkezik az e célból szükséges ténybeli és jogi elemekkel - áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében. A C-243/08. sz. Pannon és C-137/08. sz.

A nap híre (2013.06.14) - Európai Fogyasztói Központ: nő a határon átnyúló panaszok száma

Az Európai Fogyasztói Központ hálózatszerű rendszerben működik az uniós tagállamok, valamint Izland és Norvégia fogyasztóvédelmi hatóságai alá rendelve.

Járási Fogyasztóvédelmi Napok - Cigándon

Cigándon indult útjára Borsod-Abaúj_Zemplén megyében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által indított „Járási Fogyasztóvédelmi Napok” című rendezvénysorozat.

A nap híre (2013.06.13.) - Másfél millióra büntetették a gázszolgáltatót

Másfél millió forintra büntette meg a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége azt a gázszolgáltatót, mely évekig nem küldött számlát egy fogyasztónak, majd egyben követelt tőle 900 ezer forintot. A gázszolgáltató számlázása ellen nyújtott be panaszt egy fogyasztó a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségéhez.

Fogyasztóvédelmi lakossági fórum a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Jánoshalmi Járási Hivatalának rendezésében

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Jánoshalmi Járási Hivatala 2013. május végén lakossági fórumot szervezett, melyen a meghívásnak nagy örömmel eleget téve, szakmai előadásokkal vett részt a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége.